A gyász nem betegség. Nem hiba. És nem olyasmi, amit gyorsan túl kell élni.
A gyász egy természetes, mélyen emberi folyamat. Válasz arra, hogy valaki, aki fontos volt, már nincs többé itt.
Amikor elveszítünk valakit, nemcsak őt gyászoljuk. Hanem azt az életet is, amit vele együtt éltünk.
Megszakad egy kapcsolat, de ezzel együtt átalakul az egész világunk. Amit addig biztosnak hittünk, most kérdéssé válik. A múlt fáj, a jövő ijesztő, és a jelen is nehéz.
A gyász nem egyenes vonalban halad.
Van, hogy már azt hisszük, jobban vagyunk, aztán egy hang, egy illat, egy évforduló visszaránt a mélyére.
Ez nem visszaesés. Ez a lélek hullámzása, ahogy próbál újrarendezni egy világot a hiányban.
És itt jön a gyász egyik legnagyobb félreértése: hogy túl kell rajta lenni.
Nem kell túl lenni rajta.
Meg kell tanulni együtt élni vele.
Meg kell tanulni úgy létezni, hogy valaki hiányzik, és mégis jelen van bennünk. Az emlékeinkben, a szívünkben, a hétköznapi mozdulatainkban.
A gyászban sokszor nem az erő számít, hanem az, hogy merünk gyengék lenni.
Hogy van egy hely, ahol sírhatunk.
Valaki, akinek elmondhatjuk, mennyire fáj.
És egy belső engedély, hogy nem kell mindig jól lenni.
A gyász ideje nem mérhető napokban vagy hónapokban.
A gyász ideje az a csend, amíg a lélek új értelmet talál az életben.
És van még valami, amit fontos tudni: a gyász nemcsak fájdalom, hanem kapcsolat is.
Kapocs aközött, aki elment, és aki itt maradt.
Mert amit igazán szerettünk, az nem múlik el.
Átalakul. Egy belső jelenlétté válik.
Ahogy megtanulunk vele élni, valami újat is tanulunk.
Hogy a szeretet a halálon túl is él.
És ez az, ami lassan, idővel, finoman… gyógyítani kezd.
Záró gondolatok
A gyász nem azt jelenti, hogy el kell felejtenünk azt, akit szerettünk.
Éppen ellenkezőleg: megtanuljuk másképp hordozni őt.
Nem a karunkban, hanem a szívünkben.
Nem a jelenben, hanem az emlékezésben.
Nem a földi létben, hanem a szeretet csendjében.
Ha most benne vagy a gyászban, ne siettesd magad.
A lelked tudja, mire van szüksége.
Van, akinek csend kell, másnak társaság.
Van, aki sír, és van, aki hallgat.
Bárhogy gyászolsz, az úgy van jól, ahogy van.
Mert a gyászban nem tökéletesnek kell lenni, hanem őszintének.
És ebben az őszinteségben egyszer csak elérkezik egy pillanat…
Amikor már nemcsak a hiányt érzed,
hanem azt is, hogy amit kaptál tőle, az örökre benned maradt.
